2012. szeptember 7., péntek

Tv Maci meg A Bohóc

Első hét a suliban majdnem ugyanúgy zajlott, mint fél éve, amikor a zeneiskolásdi még teljesen új volt itt. Csak akkor minden egyes nap muzsikáltunk a gyerekeknek, most viszont csak két napon volt gyerekgyűlés. Vasárnap és szerdán is ugyanúgy, összegyűltünk a könyvtárban, pontosabban az ott kialakított kis koncertteremben, és miután a tanárok beszéltek egy kicsit, a vezetőnk egymás után elmondogatta, hogy milyen izgalmas hangszereken tanulhatnak a gyerekek ezeknél a hihetetlenül tehetséges és lelkes tanároknál, akik a világ minden tájáról jöttek, és most játszani fognak.
Mivel tudtuk mi ezt előre, kis időt azért töltöttünk gyakorlással. Főleg Babus mondjuk, ő viszonylag régen "szerepelt". És picit izgult is. De sikerült egy könnyűt választania, "A bohóc"-ot, Kabalevszkij-től. (Második alkalommal valami nagyon virgát játszott, majd megkérdem, mi volt az.) De ezek a zenélések nem 'olyan' koncertek, csak promótáljuk a zeneiskolát, szóval nem kell túl komolyan venni. Ennek megfelelően, mikor én játszottam, persze nevetések is elhangzottak. Egyik nap a Csillagok Háborújából játszottam a kocsmás jelenetben hallgató zenét.
Vajon sejtitek-e, mit játszottam a másik napon...?

Nincsenek megjegyzések: