Nem találom egyszerűnek a suliban való munkánkat. Ráadásul van egy-két nagyon nehezen kezelhető kölök is.
Azonban döbbenetes, hogy a hátterét feltárva a dolgoknak, szinte átfordul a világ és értelmet nyer, hogy miért is nem figyelnek az órán, vagy képtelenek koncentrálni.
Itt van például Rudolf. Francia kissrác, csoportos elméletre járt hozzánk. Személyes sértésnek vettem, hogy annyira nem figyel órán, és folyton rajzol. Ha csak őt kérdezted, akkor válaszolt, okos fiú, de csak nem akart figyelni.
Kiderült, hogy alig ért angolul.
Aztán Akhtar. Ó, hát ő már sok álmatlan éjszakát okozott nekem. 5 éves indonéz fiú, zongorára jár. És nem érdekli, ha beszélek hozzá. Ami azt a bosszantó tényt tudván, hogy én vagyok a zongoratanára eléggé lehetetlenné teszi az órát. Már megkértem az anyját, hogy jöjjön be, és legyen a szemtanúja ennek, vagy segítsen. Egy fokkal jobb a helyzet, habár továbbra is mindegy, hogy ott vagyok az órán, mert gyakorlatilag az anyuka tartja meg az órát.
Aztán tegnap kiderült valami. Az anyuka elmesélte, hogy a srác valamilyen beteg és amilyen gyógyszert kapott az tisztára lelassította, kapott egy másik fajtát, amitől sokkal jobban van, csak épp hiperaktívvá tette, így szinte képtelen fókuszálni. Most keresnek egy gyógynövény alapú gyógyszert, hogy jobb eredménnyel járjon az írástanulásban is. És ezért hozta el az anyuka zongorát tanulni is, hogy hátha segít a koncentrálás fejlesztésében. És köszöni az erőfeszítéseimet.
Nem piskóta, na. Mindig is feltételeztem, hogy ami az ő kis életükben van, az befolyással van a tanulásra, az órákra. De ezek a lehetőségek meg sem fordultak a fejemben.
(A zongorákat továbbra is sokkal jobban értem. Azokhoz tudom, hol kell hozzányúlni, hogy jobban szóljon, vagy működjön. A gyerekekről oly kevés fogalmam van. Talán, ha már nekünk is lesz?)
Azonban döbbenetes, hogy a hátterét feltárva a dolgoknak, szinte átfordul a világ és értelmet nyer, hogy miért is nem figyelnek az órán, vagy képtelenek koncentrálni.
Itt van például Rudolf. Francia kissrác, csoportos elméletre járt hozzánk. Személyes sértésnek vettem, hogy annyira nem figyel órán, és folyton rajzol. Ha csak őt kérdezted, akkor válaszolt, okos fiú, de csak nem akart figyelni.
Kiderült, hogy alig ért angolul.
Aztán Akhtar. Ó, hát ő már sok álmatlan éjszakát okozott nekem. 5 éves indonéz fiú, zongorára jár. És nem érdekli, ha beszélek hozzá. Ami azt a bosszantó tényt tudván, hogy én vagyok a zongoratanára eléggé lehetetlenné teszi az órát. Már megkértem az anyját, hogy jöjjön be, és legyen a szemtanúja ennek, vagy segítsen. Egy fokkal jobb a helyzet, habár továbbra is mindegy, hogy ott vagyok az órán, mert gyakorlatilag az anyuka tartja meg az órát.
Aztán tegnap kiderült valami. Az anyuka elmesélte, hogy a srác valamilyen beteg és amilyen gyógyszert kapott az tisztára lelassította, kapott egy másik fajtát, amitől sokkal jobban van, csak épp hiperaktívvá tette, így szinte képtelen fókuszálni. Most keresnek egy gyógynövény alapú gyógyszert, hogy jobb eredménnyel járjon az írástanulásban is. És ezért hozta el az anyuka zongorát tanulni is, hogy hátha segít a koncentrálás fejlesztésében. És köszöni az erőfeszítéseimet.
Nem piskóta, na. Mindig is feltételeztem, hogy ami az ő kis életükben van, az befolyással van a tanulásra, az órákra. De ezek a lehetőségek meg sem fordultak a fejemben.
(A zongorákat továbbra is sokkal jobban értem. Azokhoz tudom, hol kell hozzányúlni, hogy jobban szóljon, vagy működjön. A gyerekekről oly kevés fogalmam van. Talán, ha már nekünk is lesz?)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése